Cégtörténet

A HBB Szerviz Kft. Magyarország egyik legjelentősebb villamosgép-javító és karbantartó vállalata. A Cég 2002-ben alakult, 100 %-ban magyar tulajdonban lévő vállalat. Jogelődjeivel együtt, már több mint 40 éves tapasztalattal  rendelkezik a villamos forgógépek, szivattyúk, hajtóművek javítása, tekercselés, illetve fémipari tevékenységek területén. Ezen időszak alatt a vállalt folyamatos fejlődésen ment keresztül.

1990-től 2002-ig a szerviz a multinacionális ABB csoport első magyarországi szervizeként működött. A világ egyik vezető villamos gép és berendezés gyártójának szervezetében eltöltött 10 év, jelentős minőségi és szakmai fejlődést hozott a műhely számára.

2002-től az új tulajdonosok nagy hangsúlyt fektettek a vállalat fejlesztésére, mind technológiai, mind infrastrukturális téren.

2009-ben a vállalat megvásárolta a szomszédos fémipari műhelyt, így tevékenységi köre gépgyártással, lemezmegmunkálással, gépipari és építőipari acélszerkezet gyártással, alumínium és rozsdamentes berendezések gyártásával bővült. 

Természetesen ezekhez a fejlesztésekhez megpróbálják maximálisan igénybe venni az Európai Unió által nyújtott kedvezményeket, lehetőségeket. Ezt mutatja az elnyert pályázatok sora is.

Vállalatunk irányelve a gyors, precíz, hatékony munkavégzés, vevőink igényeinek maximális kielégítése érdekében. Célunk a folyamatos technológiai és minőségi fejlődés a haza és nemzetközi piac elvárásainak megfelelően. Kiemelten fontosnak tartjuk a minőségügyi és környezetvédelmi előírásoknak való megfelelést, ennek érdekébe 1996 óta működtetjük ISO 9001 Minőségügyi és ISO 14001 Környezetirányítási rendszerünket.